Prologue

Sziasztok! Ezennel kijelentjük, hogy megjött a prológus, ami reméljük tetszeni fog.^.^ Mindent belefogunk adni a blogba, így remélve, hogy sok olvasóra teszünk szert.c: A részeket is megpróbáljuk nem ritkán hozni. Na, de nem is dumálok tovább, inkább...
Kellemes olvasást! xoxo

Elisabeth szemszöge: 

A tapsvihar egyre erősebb és erősebb lett. Úgy éreztem, hogy tényleg szeretnek és tetszik nekik, amit csinálok. Még kétszer meghajoltam, majd elkezdtem a következő dalomat énekelni. Ebben benne van minden érzésem, s a múltam. Minden, amit eddig átéltem... A sikereim, a könnyeim, az örömöm, a szerelmem. Soha nem gondoltam volna, hogy eddig eljutok. A tömegre nézve hirtelen valami belekapaszkodott a testembe, valamilyen érzés, amit csak a koncertek elején szoktam érezni. Annyira megakartam felelni a rajongóimnak, hogy hirtelen az aggodalom és az izgalom ragadott el. A kezeim remegni kezdtek, s a szemeimben a kétségbeesés tüze lobogott. Mi lesz, ha elrontom? Mi lesz, ha nem tudom tovább folytatni dalt? - járták át a rémes a gondolatok agyamat. Olyannyira elvoltam veszve ezekben, hogy észre se vettem, hogy csak nézek és abbahagytam a dalt. Majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Próbáltam folytatni a dalt, de nem tudtam hol tartok, és az elejét is elfelejtettem. Nem tudtam elkezdeni a következő dalt sem, túl nagy volt rajtam a nyomás. Pár percig csak álltam, s szemeim ide-oda cikáztak a ledöbbent közönségen.Voltak olyanok, akik segíteni akartak, de voltak olyanok is akik lehurrogtak vagy nevettek, viszont a legtöbb ember még is csak döbbenten nézett.

- Sajnálom - nyögtem ki végül ezt az egyetlen egy szót. - Tényleg sajnálom... - folytatni akartam, de kérdések ezrei zúdultak rám. "Miért hagytad abba? Mennyit próbáltál, hogy ez történt? Vissza kapjuk a pénzünket? Lesz ilyen még más koncerten is?" És hasonló kérdések jöttek. Voltak olyanok is, akik csak a fejemhez vágtak különféle durva szavakat/mondatokat.
- Nem tudom. - intéztem el az összes kérdésre a választ gyorsan, nem törődve azzal, hogy ez nem mindegyikre volt értelmes.
Megfordultam, és a szerelmemen akadt meg a szemem.
- Menni fog. - suttogta.
Szemeimbe a kétségbeesés könnyei jelentek meg. Újra a közönségre szegeztem tekintetem majd vissza Rá. Lefutottam a színpadról, de ő megállított.
- Menj vissza! Nem adhatod fel ezt ilyen könnyen.
Bűnbánó arccal néztem rá, és szemeimben a "Sajnálom" szó jelent meg. Kezeit lelöktem a vállamról és lassan sétáltam le a lépcsőn. Itt kezdődött minden... Minden szörnyű dolog, minden fájdalmam. És itt ismertem meg Őt. Ő volt az, aki jobban szeretett bárki másnál, Ő, aki jóban-rosszban velem volt, Ő, aki újra visszahozott belém egy kis életkedvet. Vele kezdődött el életem története.